BESZÁMOLÓ
HBM
Mint minden "Aranyos" kisgólya életében, úgy a miénkben is elérkezett az idő, hogy megtanuljunk síelni. Voltak, akik ezt már régóta várták és voltak, akik cseppet sem. Az úti célunk Szlovákia, azon belül pedig a Magas-Tátra volt.
Február 23-án, kora reggel már mindenki a kollégium előtt segédkezett bepakolni a felszereléseket és a bőröndöket a buszokba. Fél hétkor végre elindult a két busz. Mindenki álmosan, de ugyanakkor kíváncsian és izgatottan várta az elkövetkezendő egy hetet, hiszen sokan még nem jártunk külföldön és ez a hely még tanáraink számára is idegen volt. Az út nagyon hosszúnak bizonyult, de mikor megérkeztünk a látvány kárpótolt bennünket. Mindenfelé gyönyörű, magas és havas hegyek. A szállodánkat szinte a lehető legjobb helyre tették. Ugyan sok időbe telt, mire kipakoltunk a buszból és beköltöztünk a szobánkba, de szerintem megérte várakozni. Minden a kedvünkre tett, főleg a lift és a wifi. Az étel is ínycsiklandozó volt. Este a tábormegnyitó során szétosztottak minket három csapatba és besorolták az oktatókat is. Aznap éjjel fáradtan, de reményekkel és kíváncsisággal aludtunk el. Másnap a reggeli készülődést követően, a buszok elvittek minket a sípályákra. A nagyobbak és a haladók másik pályára kerültek, mint mi. Mikor odaértünk mindenki megkereste a saját felszerelését és elcipeltük a pihenőhelyünkhöz. A bakancsok felvétele után a csapatok szétváltak és mindenki más-más tempóban kezdte el a bemelegítést. Ezután következtek a lécek és a botok, majd később megrohamoztunk egy kisebb dombot is. Itt különböző feladatokat végeztünk, próbáltunk ráérezni a lécek működésére. Déltájban, végre elérkezett a várva várt ebédszünet. Fél óra múlva a mi csapatunk már megindult az egyik kék pálya felé. Köménymagok lévén muszáj volt lecsúsznunk, ami nagy esések árán sikerült is. A hegy aljához érve kipróbálhattuk a tányéros felvonókat is, ami nekem nagyon tetszett, mivel amíg felértünk vele a hegy tetejére, lehetett pihenni. Sokan viszont félúton kiborultak belőle, ilyenkor nekik fel kellett gyalogolniuk. A délután hátralévő részében kisebb pályákon gyakoroltunk majd a végén ismét a kéken. Az első nap nagy lépés volt számunkra, hiszen le kellett küzdenünk a félelmeinket továbbá megharcoltunk a hóval és a gravitációval is. A hét minden napján délelőtt tíztől, délután négy óráig síztünk, esténként pedig különböző közösségi foglalkozásokon vettünk részt. Például karaoke, vetélkedők, diszkó és a szálloda medencéjét is használhattuk. Cseppet sem unatkoztunk, minden este holtfáradtan borultunk az ágyba. A harmadik napon, a mi csapatunk már átkerült a másik sípályára, ahol a többiek is voltak. Az elején nagyon szokatlan volt, sokat is estünk, de kis idő után ismét belejöttünk. Itt már szinte csak beülős felvonók voltak, amit hamarosan mi is kipróbáltunk. Az elején kicsit féltem a magasságtól, de hamar rájöttem, hogy nem is olyan ijesztő, sőt izgalmas és a kilátás is gyönyörű. Ezután következett az első piros pályánk. Megszenvedtünk vele, de mikor leérkeztünk az aljára büszkén tekintettünk vissza a hegy tetejére. Szinte el sem hittük, hogy mi onnan lejöttünk. Másnap már az összes csapat itt volt. A délelőtt folyamán mindenfelé csúszkáltunk, délután pedig elmentünk túrázni. A szállodánktól nem messze levő síparadicsomhoz mentünk, ami a Magas-Tátra legnagyobb hegyénél volt. A csúcsig ugyan nem bírtunk felmenni, de 1751 méter magasságig feljutottunk a felvonókkal. Óriási élmény volt ilyen magasan lenni. Néha magában a felhőben, néha pedig a felhő felett voltunk. Elképesztő látványt nyújtott, mikor kisütött a nap és elénk tárult a hegy csúcsa. A csapat egy része gyalogosan indult le a hegyről, a hegygerincen végighaladva csodálatos látvány tárult eléjük. A több órás túra óriási élmény jelentett az alföldi síksághoz szokott társaságnak. A túra végére érve az egyik szálloda előtt pedig különböző formájú jégszobrokat nézhettek meg a résztvevők. A vacsorára visszaérkező fáradt, de vidám csapat pillanatok alatt eltüntette az asztalra kerülő finom falatokat.
Másnap a mi csapatunk lecsúszott a fekete pályán is, ami nagyon nagy élmény volt számunkra, hiszen azt hittük, ez nem fog sikerülni. Az oktatónk mindig ezt mondta: „ A sízés csak akkor élvezet, ha mindenkor az él vezet." Másnap, szombaton reggel indultunk haza és késő délutánra már itthon is voltunk.
Ez a kirándulás számomra rengeteg csodás emléket adott. Legyőztem a félelmeimet és ezekre a pillanatokra mindig emlékezni fogok. Remélem lesz még lehetőségem máskor is síelni menni.
Vékony Regina
9.AJTP