AJKSZP

SIKERES TELJESÍTMÉNYTÚRA


 


Akad, aki egy nap alatt, de a többség soha életében, a szegedi végzős kis „aranyosok” pedig két hétvége alatt kerékpározták körbe a Balatont.


A 206 km-es körtávot két részletben teljesítette csoportunk, tavaly Zamárdiból nyugat felé haladva, idén pedig ugyanonnan kelet felé kerülve kerekeztünk Balatonfüredre. Útközben minden szép kilátást nyújtó helyen megragadtuk az alkalmat a fotózásra. Balatonkenesén a Soós-hegyi kilátóba gyalogosan túráztunk fel, hogy a csúcson, a panorámába gyönyörködve fogyasszuk el ebédünket. Míg első este a tábortűznél pillecukrot sütögetve, addig a második este a csoportszületésnap tortáját majszolva idéztük fel az elmúlt három év legszebb pillanatait. Talán nem meglepő, hogy legsikeresebb kirándulásuknak a tavalyi balatoni kerékpártúrát említették, míg a külföldi utak közül az idei síelés volt számukra a legemlékezetesebb. Öröm volt hallgatni visszaemlékezéseiket és persze csoportvezetőként az is jó érzéssel töltött el, hogy legmeghatározóbb élményként egyhangúan a Gólyatábort nevezték meg, ahol kezdeti félelmeiket az ismeretlentől és újtól pillanatok alatt feloldotta a szimpátia, a közvetlenség, a jó hangulat.

Az utolsó nap az időjárás nem kegyelmezett csapatunknak, az egész Nyugat-Magyarországra kiterjedő orkán erejű szél megakadályozott bennünket a Tihany-túrában és kompozásban, de mindez a kör teljesítését szerencsére nem befolyásolta. Fáradtan, kockára fagyva érkeztünk meg több mentesítő buszjárat és vonatos átszállást követően Szegedre, ahol a megérkezés örömére szakácsaink főzte hatalmas adag tejbegrízzel ünnepeltük meg a hét és az év végét.