Gólyaavató a GD-ben

image

A 2017/2018-as tanév gólyaavató ünnepségén közel 70 fő 9. évfolyamos tanuló vett részt. A sokéves hagyományokra visszatekintő program színes, élményekben gazdag szórakozást nyújtott a gólyáknak és a nézőknek egyaránt.


Az új kollégisták felavatásához, előzetes feladatként, a csoportoknak megfelelően be kellett öltözni. A következő 6 fantázia névvel ellátott csapat versengett egymással:

·         Hippik és csövesek

·         Örömlányok

·         Afro-amerikai rapper férfiak

·         Scooby Doo

·         Cigányasszonyok

·         Szumóbirkózók

Ezt követte a többi feladat, melyben szerepelt az évek óta kedvelt karaoke, de az énekhangon és ritmusérzéken túl, szükség volt az ügyességre is öltöztetésben, etetésben stb. A csapatokat, az önként jelentkező, gólyaanyák lelkesen segítették. A pontozást egy a tanári karból választott 3 tagú (független) zsűri végezte. A műsor végén a kisgólyák eskütételükkel pecsételték meg a napot.

 

A program jól sikerült, a tanulók utólagos elmondásuk szerint nagyon élvezték, a kollégáktól pozitív visszajelzéseket kaptunk.