A nappal együtt szállnak le a darvak

image

a Szegedi Fehér tóra. A Szeged Fish Kft. területén, a telelő tavaknál lévő Dr. Csizmazia György kilátóból tudtuk megfigyelni az idén rekord mennyiségű, itt telelő daru behúzását a kora esti órákban Csala Ernő tanár úrral és 11 kollégistával.


A kilátó megközelítésekor már sok érdekességet láttunk: a kisebb felületű, de mélyebb tavakba áthordott halak még keresték a helyüket, sokszor látni a hátukat amint az áterszeknél az áramlással szemben haladnak. Pontyot és busát sikerült beazonosítani.

A kilátóban lévő emléktábla idézete szerint, ha

„Aki látni, hallani szeretné

a természet titkait,

csöndben lépkedjen

a Fehér tói kilátó falépcsőin

s jó távcsővel és nyitott szívvel

átélheti az estvéli darumuzsika

minden szépségét és

megérintheti az örökkévalóság.”

Amikor sikerült csendben figyelnünk a közelben behúzó darvakat, megfigyelhettük a felnőtt madarak krúkogása mellett a fiatalok sípoló hangadását is.

A sötét sűrűsödésével, elindultunk a tórendszer gátjain éjszakai túránkra. Az autóúttól távolodva egyre jobban vették át a természet hangjai a teret. A volt Szeged-Budai országútról letérve, a Macskási rét oldalában, a töltés melletti nádas szünetében, szépen kirajzolódott Szeged kivilágított tornyai és fényszennyezése az égen, és tükörképe a tó tükrében.

A hat kilométeres túránk Sándorfalván ért véget, ahol szilárd burkolatra érve eleredt az eső.

 

Szeged, 2017.11.13.

                                                                                                       Balla Zsolt Attila          

            nevelőtanár