Ma délután 16 órakor az Ifjúsági Házban Jávorszky Iván a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetője és Dr. Kozma József a Szeged Megyei Jógú Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság elnöke nyitotta meg hivatalosan a Középiskolások Hetét.
Mint szervezők, intézményünk is jelen volt a rendezvényen. A vezetőség részéről Csicsely Ildikó intézményvezető-helyettes, az Intézményi Diákönkormányzat képviseletében Kiss Fábián, a Janikovszky tagintézény DÖK képviselője, Molnár Kornélia, valamint az székhelyintézmény DÖK tagjai Rádi Mihály, Boros Regina, Mészáros Anna, Madarász Péter képviselte a Szegedi Városi Kollégium diákságát.
A középiskolások vetélkedőjén a kollégium részéről a Gábor Dénes és az Ady Endre tagintézmény csapatai versengtek a győzelemért.
Mától öt helyszínen számos programon vehetnek részt középiskolás diákjaink.
A programról a következő linken olvashattok részleteket, illetve a főszervezők honlapján és a Facebook esemény oldalon.
www.ko7.hu
https://www.facebook.com/events/976312229103154
Várunk minden érdeklődő középiskolást csütörtökön a KOLLÉGIUMI NAPON!
CSI